szechenyi

Sajtóközlemény a projekt indításáról

Sajtóközlemény

 

Pályáztunk, nyertünk, indulunk!

 

2018/03/20

 

 

Királyszentistván Község Önkormányzata is tagja annak az öt település önkormányzatából álló Konzorciumnak, amely a humán szolgáltatásainak fejlesztésére 247,89 millió Ft összegű vissza nem térítendő, európai uniós támogatást nyert.

 

Királyszentistván Község Önkormányzata, mint konzorciumi partner, 2017. március 31-én támogatási kérelmet nyújtott be a konzorciumvezető Balatonfűzfő Város Önkormányzatával, amelynek eredményeként 247,89 millió Ft összegű vissza nem térítendő támogatást nyert a Széchenyi 2020 Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben” című, EFOP-1.5.2-16 kódszámú pályázatán. Ebből a pályázati összegből Királyszentistván Község Önkormányzata 15,18 millió Ft támogatást nyert el.

 

A Támogatási Szerződés 2018. március 5-én hatályba lépett. AHumán szolgáltatások fejlesztése Balatonfűzfőn és a Kelet-Balaton négy háttértelepülésén” című, EFOP-1.5.2-16-2017-00015 azonosító számú pályázati projekt 2018. március 6. és 2020. március 5. között kerül megvalósításra.

 

A pályázati projekt megvalósításával a konzorciumi tagok célja az egyéni és közösségi cselekvőképesség fejlesztése, amelynek eredményeként az egyes térségekben, településeken, településrészeken élők megismerik településük emberi, szellemi, tárgyi, környezeti értékeit. Cél a helyi esélyegyenlőségi programokban feltárt problémák komplex, a helyi közösségekre és erőforrásokra alapuló kezelését célzó területi hatókörű fejlesztése.

 

A pályázati projekt keretében a közös cél a hátrányos helyzetű csoportok fejlesztése, a többségi társadalomba való integrálása, ezen személyek vissza-, illetve bevezetése a munka világába. Pályázat célja, hogy a hátrányos helyzetű csoportok tagjai teljes és egyenlő tagjai legyenek a térségnek.

 

A konzorciumi pályázat során kialakuló együttműködés biztosítani és fejleszteni fogja a járásba tartozó települések, kultúrák, kisebbségi csoportok közötti kapcsolatot, együttműködést.

 

A projektről bővebb információt a www.kiralyszentistvan.hu/ckiszti/efop oldalon olvashatnak.

 

További információ kérhető:

 

Nóti Attila

városfejlesztési referens

Telefon: +36-88-596-921

Mobil: +36-20-478-3889

E-mail: noti.attila@balatonfuzfo.hu